HTML

Otaku mennyország

Friss topikok

Yesterday, avagy a tegnap történései ami a jövőre is kihatnak, mai szemmel

shouneko 2012.11.04. 23:26

anime.jpg  A Yesterday is a Ghibli studio munkája, ami egyenlővé teszi a minőségi, gyermekeknek is megnézhető, mégis felnőtteknek szóló történetet. Ebben az esetben ez fokozottan igaz, hiszen itt egy felnőtt nő emlékezik vissza a gyerekkorára.

  A történet lényege, hogy egy felnőtt nő vidékre megy néhány hétre, hogy segítsen az ottanikanak a pórsáfrányt szüretelni, illetve abból elkészíteni a kozmetikumokat, színezékeket. Persze már az út előtt visszaemlékezik, milyen is volt 10 évesen, mikor először utazott vidékre, és innentől kezdve menthetetlenül törnek fel az emlékei 10 éves korából. Az első szerelemtől kezdve, a rossz jegyek magyarázásán keresztül, az egzotikus gyümölcs evéséig. Vagy aki nagyobb családban élt, és voltak nővérei vagy bátyjai, annak ismerős lehet a dac, és a sok hiszti, a különleges másodkézből kapott menő ruhadarbokért, vagy az első (és egyetlen?) pofon az apától.

  Sokan nagyon jól bele tudja élni magát a főhősnő szerepébe, és át tudja érezni azokat az apróbb, de mégis fontos emlékeket és döntéseket amiket ő hozott. A lány film végi döntése zárta igazi Happy enddel a filmet, amit viszont már sokkal kevesebben tudnak átérezni.

  Ami érdekesség a film kapcsán, hogy magyar zenei számok is megjelennek, mikor a vidéki férfi elmondja, mennyire szereti is ezeket. Nem csak magyar, de más nemzetiségű zeneszámok is megjelennek, ezért még élvezetesebb lesz az egész.

  A film teljes címe: Yesterday - Vissza a gyerekkorba, amit a Ghibli studio alkotott meg 1991-ben. A sorozat 8. tagjaként jelent meg. 118 perc hosszú (majdnem két órás) ami már egy hosszabb műnek tudható be, de ezt annyira nem lehet észrevenni, mert annyira magával ragad a film. Eredetileg 1.990 Ft, de sok helyen olcsóbban is be lehet szerezni.

  Érdemes megnézni a filmet, mindenkinek ajánlani tudom, aki elmúlt 20 éves, hiszen akkor tud jól visszaemlékezni a gyerekkora. Kedves kis történet, pasztelszínű köntösben, és mindenkinek mosolyt csal majd az arcára de vigyázzon mindenki: mikor azt hinnéd vége, még nem. Nehogy lemaradj az utolsó döntésről.

Címkék: Film Ghibli-studio

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://otaku.blog.hu/api/trackback/id/tr84889435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása