HTML

Otaku mennyország

Friss topikok

Újdonságok a blog terén

shouneko 2012.11.04. 22:06

  Mivel a blog elért egy bizonyos látogatottságot, ezért néhány újdonságot vezetnék be, a könnyebb tájékozódás, és a színesebb blog miatt. Remélem mindenkinek tetszeni fog.

Steampunk-Jewelry-Butterfly.gifEzt a szimbólumot már láthattátok, ez a steampunkos postok jelképe. Minden ami steampunkos (és CSAK) steampunkos, az a steampunkos pillangóval fogok jelezni. Ugye emlékeztek még, hogy ezt a pillangót nem a magyar boltosok csinálták, így nem tudok megadni erről semmi elérhetőséget.

anime.jpgmanga.png

 

 

 

 

Ha animékről esik szó, vagy bármilyen japán filmről illetve olyan dologról, amit nézni kell, akkor ezt a cuki rózsaszínhajú lányt fogjátok látni, aki a gépből integet ki. Bár én MÉG nem tervezem, de ha játokokról vagy más hasonlókról írnék, akkor is őt lehet majd látni. Vagyis a gépes kislány anime, film, és játékokat foglalja majd magába.

 

Ha a mangákról van szó, akkor a két lénykét fogjátok látni. Bár a két lény csak shoujot és BL-t olvas, de én azért mindenféle mangákhoz őket rakom majd ki. Cukik nem? Szerintem teljesen feldobják egy post hangulatát, még akkor is, ha kicsit komolyabb témájú. Szóval ha mangák, akkor Let"s read manga!

Ha szereted a japánnal foglalkozó könyveket, akkor neked a japán nőt kell keresned a könyvvel. Ez antik hatása miatt jól illeszkedik a könyvek régies tartalmához is. DE ha bármilyen nem manga nyomtatványról fogok írni, akkor ez a kép lesz mellette. Vagyis kimonos hölgyet látod akkor könyvek.

 

könyv.jpgteázás.jpg

Mivel sok teázó van, ezért külön szimbóluma van ennek is. Aki a teázókkal kapcsolatos postokat szeretné látni, az a kimonos hölgyeket keresse. Mivel lesznek postok nem csak a teázásról, hanem a japán ételekről is, ezért valószínű, hogy akkor is ezt a képet fogom kirakni. Vagyis a kimonos lányok a teázás és a japán ételek szimbóluma. 

esemény.jpgHa pedig bármilyen eseményről írnék, akkor ezt a kislányt kell figyelni. Itt mindenféle eseményekről szó lehet, mint például conokról, animés rendezvényekről, japán napokról, animebörzéről, vagy cosplayes/j-pop/j-rock partykról is. Illetve ha kikerülnek eseményekről lista akkor is őt fogjátok látni. Ha cosplayekről írnék, szintén ezt a lányt kell keresni. Vagyis ha az események és a róluk készült beszámolók érdekelnek, akkor a szürke kimonós lányt kell keresni.

Címkék: manga steampunk cosplay jelmagyarázat Film Könyv Con Teázó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://otaku.blog.hu/api/trackback/id/tr834889239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása